L’Artisan Parfumeur (2)

Passage d’Enfer

A Passage d’Enfer-ról elég sok pozitív véleményt olvastam különféle külföldi és magyar fórumokon, blogokon, így tettem egy próbát és rendeltem egy illatmintát.Habár én nem vagyok se költő se zenész, így az irományaimban megpróbálom úgy lefesteni, körülírni azt az adott parfümöt, hogy az átlag halandó ember valamennyire el bírja képzelni hogy milyen is lehet az adott parfüm, miután az ember azt a bőrére fújja.  Nos mivel még nem voltam és nem is szeretnék oda eljutni, ezért nagyon kíváncsi voltam arra, hogy milyen is lehet a pokol illata, mivel a Passage d’Enfer jelentése út a pokolba. Az első szippantást követően meglepődve tapasztaltam hogy ez teljesen az ellentéte annak, amit én vártam. Ha parfümőr lennék és el kellene képzelnem az alvilág illatát, akkor én személy szerint valami meleg, erős,füstös, tömjénes, fás akkordokkal megalkotott illatkompozíciót képzelnék el. Ezzel ellentétben a parfüm ennek a totális ellentéte.Tömjénes, friss virágos illat, amiről nekem inkább a mennyország ugrik be. A gond az hogy az illat az első 1-2 órát leszámítva bőr közelben marad és 6-7 óra jó esetben az élettartama, legalábbis az én bőrömön.

Habár unisex parfümként van “kategorizálva” valahogy mégis  azt éreztem, hogy ez inkább a női vásárlók fogják magukon hordani és nekem is jobban tetszene úgy ha egy szép csinos fiatal lányon érezném.Ami még érdekes volt, az illat nagyon hasonlított egy szappan vagy tusfürdő illatára,ami olyan érzést keltett bennem, mintha megfürödtem volna és fürdés után, miután használtam azt a tusfürdőt vagy szappant, megszagolnám a bőröm. Összességében tetszett az illat, de nem lettem a rabja, nem tett függővé, nem éreztem azt, hogy minden pillanatban szagolnom kell, mert annyira jó.

Néhány helyen eposzi magasságokba magasztalják a parfümöt, illetve akadnak olyanok is, akik  megnyugvást, relaxációt éreznek miután magukra fújják. Ha én relaxálni szeretnénk, akkor inkább érdemesebb egy Serge Lutens Ambre sultan-ból, vagy L’artisan Parfumeur Tea for Two-ból magunkra fújni, mert az ámbra, illetve a 2. általam említett parfüm teás atmoszférája meleg, nyugtató, misztikus illata eléri a kellő hatást. Persze mindannyiunk orra, illetve ízlése különböző, ezért nem is szeretnék senkit megbántani, de érdemes észben tartani hogy mindig rendeljünk vagy a parfümériában szagoljuk meg, teszteljük a bőrömön, mert azoknak az impulzusvásárlóknak, akik ezeken a dicsőítő kommenteken felbuzdulva megvásárolják a nem éppen olcsó parfümöt (A neroli parfümériában a 100ml-es változat kb 32 000 ft-ba kerül), azoknál előfordulhat hogy csalódni fognak.

Összegezve a Passage d’Enfer egy nagyon jó parfüm, ami a   fiatalabb 20-40 év közötti nőnek mindennapos használatra tökéletes választás lehet.Mindenféleképpen próbáljátok ki, illatminta rendelésre is van lehetőség  a fentebb említett neroli parfümériából.

Értékelés: 8/10

Havana Vanille

Kuba, Szivarok,Rakétaválság,Fidel Castro,Che Guevara….körülbelül ezek a dolgok villantak be elmémben a havana szó hallatán. Mivel egy parfümről beszélünk így biztos voltam benne hogy valami füstös-szivaros vaníliás hatású illattal fogok találkozni. Nem egészen az történt amire számítottam. Van egy alap nagyon szépen megalkotott vaníliás illat a háttérben, ami tetszik a gond csupán annyi hogy ezt elnyomja az elég erősre sikeredett rum, ami egy kis dohány +szegfűszeg illattal elég érdekes illatot eredményez. Aki szeret intenzívebben alkoholos italokat fogyasztani, vagy szereti a rum illatát, akkor annak valószínűleg jobban fog tetszeni a fejillat, mint nekem.Amit még lényeges megemlíteni, hogy a parfüm 2-3 óra után kezd el leszáradni és ott már csak ezt a remek picit még intenzívebb vaníliás illatot fogjuk érezni.Részemről ez azért gáz, mert ha megveszek egy parfümöt,akkor azt szeretném az elejétől a végéig élvezni, az meg hogy mindig várnom kell x órát hogy véget érjen a fejillat, nos… nem a legjobb megoldás véleményem szerint.

Azon gondolkodtam, hogyha a rumot kivennénk és más illatjegyeket (valami banános illatjegy), akkor egy kicsit ilyen banán turmix szerű illatot kaphatnánk, ami szerintem nem volna rossz sőőt biztos nem azon járna az agyam, hogy most lemossam ezt a cuccot a kezemről vagy várjam meg a leszáradást. Egy másik megoldás bár ilyen parfüm létezik (Tom Ford : Tobacco Vanille), hogy kiszedjük a rumot és a dohány illatjegyet intenzívebbé tesszük.Létezik még egy designer alternatíva is (Thierry Mugler:Pure Havane) ami egy kicsit dohányos, mézes, pacsulis illatjegyekkel próbálja megteremteni ezt a Havannai atmoszférát, ami viszont lényegesen olcsóbb.

Értékelés: 7/10

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s